Június 25–26. között a portugáliai Porto városa adott otthont az EDIGIT (Education and Digital Literacy to Grow Inclusive Talents) projekt második, személyes nemzetközi projekttalálkozójának. A projekt idei év eleji indulását követően ez az esemény ismét összehozta az Európa különböző országaiból érkező partnereket.
A portói találkozó fő célja a módszertani és pedagógiai útmutató végleges változatának bemutatása, valamint a projekt képzési moduljainak kidolgozását megalapozó tartalom véglegesítése volt. A találkozón a képzési modulok elkészítésével kapcsolatos feladatokat is felosztották a partnerek között.
Az esemény házigazdája az EPES – Escola Profissional de Economia Social, a konzorcium portugál tagja volt. A vendéglátó szerep mellett az EPES bemutatta a következő tervezett projekttevékenységet is, amely a képzési anyagok kidolgozására összpontosít. A kétnapos találkozó során a résztvevők több együttműködésen alapuló programban vettek részt, köztük a „Hogyan fejlesszünk képzési tananyagot” című workshopon, amelynek célja az ötletek megosztása és a partnerek szakmai támogatása volt. A program részét képezték Porto városában szervezett vezetett látogatások is, amelyek során a résztvevők megismerhették a fogadó intézmény létesítményeit, valamint találkozhattak Dr. Fernando Paulóval, a Câmara Municipal do Porto oktatásért felelős tanácsnokával.
A találkozó a projekt átfogó bemutatásával és a nemzeti fókuszcsoportok eredményeinek ismertetésével kezdődött. Ezt követően a projektmenedzsmenttel, a kommunikációval, az értékeléssel és a jövőbeli tervezéssel foglalkozó szakmai megbeszélésekre került sor.
A spanyol projektkoordinátor CITIC hangsúlyozta a nemzetközi együttműködés jelentőségét olyan oktatási erőforrások fejlesztésében, amelyek elősegítik az inklúziót és esélyegyenlőséget a digitális oktatás területén. Az Inclusive Talents kezdeményezés, amelyre az EDIGIT projekt épül, elkötelezett a magas színvonalú képzések biztosítása mellett a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztése érdekében, valamint azért, hogy a STEM oktatás mindenki számára hozzáférhetővé és befogadóvá váljon.
Kövesd figyelemmel további híreinket a LinkedInen és a Facebookon!
További, a portói találkozóval kapcsolódó megjelenések: